![]() |
![]() |
![]() |
A Széchenyi Pihenő Kártya, azaz SZÉP Kártya egy kártyaformátumú, univerzális, elektronikus utalvány, amelyet a munkavállaló munkáltatójától kaphat béren kívüli juttatásként, a cafeteria keretein belül. A SZÉP Kártyával belföldi üdülést, meleg étkezést, különböző egészségügyi, szépségápolási, wellness- és sportszolgáltatásokat, illetve kulturális és szórakozási lehetőségeket lehet kifizetni.
Története
A SZÉP Kártya ötlete 2010 tavaszán merült fel. A Széchenyi Klub Gazdaságfejlesztő Társaság egy olyan elektronikus, a bankkártya-terminálokon keresztül használható utalványt szeretett volna megteremteni, amely a cafeteriarendszer népszerű eleme lehet, egyszerűen és biztonságosan felhasználható, illetve segíti a hazai gazdaság fellendítését. 2011-től a munkáltatók kedvezményesen akár 300 ezer forintot is adhattak a munkavállalónak SZÉP Kártyán. A kártya 2011 októberétől átvette az Üdülési Csekk szerepét, amelyet 2012 végéig lehetett felhasználni. 2012. január 1-jétől a SZÉP Kártya felváltotta a korábbi utalványokat, az adható keret pedig 450 ezer forintra növekedett: belföldi szálláshelyre 225, meleg étkezésre 150, egészségügyi, szépségápolási és sportszolgáltatásokra pedig 75 ezer forint adható. A SZÉP Kártyát a munkáltatónak kell kiváltania a munkavállaló részére a kibocsátó pénzintézetek egyikénél. Az igénylés díjmentes, a munkáltatónak 30,94 százalékos adó- és járulékterhet kell fizetnie a kártya után. A kártyára átutalt összeget a munkavállaló teljes egészében megkapja. A kártyatulajdonos az összeget teljes egészében felhasználhatja.
Alszámlák
A SZÉP Kártya három alszámlát tartalmaz. A szálláshely-szolgáltatási alszámlára a munkáltató évi 225 ezer forintot utalhat. Erről az alszámláról a kártyatulajdonos belföldi szálláshelyek és belföldi utazások, üdülések árát fizetheti ki. A rekreációs alszámla kerete évi 75 ezer forint. Ezt különböző kulturális és szórakoztató intézményekben, például színházakban, múzeumokban, állatkertben, illetve egészségügyi és sportszolgáltatásoknál használhatja fel a tulajdonos, valamint edző- és fitnesstermekben, szoláriumokban, uszodákban, szaunákban vagy szépség- és alakformáló szalonokban. A melegétel alszámla éves kerete 150 ezer forint, ezzel éttermekben, kifőzdékben, menzákon, büfékben lehet fizetni. A belföldi szálláshelyeken mindhárom keretből lehet fizetni.
Fizetés
A SZÉP Kártyára év közben bármikor utalhat a kártyatulajdonos munkáltatója, akár jutalomszerűen is. A kártya készpénzfelvételre nem használható, a fizetésre a banki kártyaterminálokon, illetve az internetes fizetési felületeken van lehetőség.
Kibocsátók
A SZÉP Kártya kibocsátásáról és elfogadásáról szóló kormányrendelet értelmében a kibocsátóknak országos hálózattal kell rendelkezniük, illetve a 35 ezer főnél nagyobb településeken olyan fiókintézményt kell működtetniük, ahol személyes ügyintézés is lehetséges.
Forrás: www.szépkártyások.hu