2013.03.11. 13:49
Dinamikusan bővül a kártyaelfogadók száma
Kibocsátása óta egyre nagyobb ütemben növekszik a Széchenyi Pihenőkártyát birtokló munkavállalók száma, ezzel együtt pedig a szabályozások lazításával az igénybe vehető szolgáltatások köre is egyre bővül. Az elmúlt hónapokban jelentették be, hogy az MKB Bank immár százezer, az OTP pedig több mint hatszázezer kártyabirtokos ügyféllel rendelkezik, a legutóbbi módosítások értelmében pedig a kártyával már sportegyesületi tevékenységeket, sporteszközbérlést vagy éppen uszodabérletet is lehet fizetni.
Vidéken elsősorban a szállodák, hotelek és más szálláshelyek fogadják el a kártyát, melynek egyik elsődleges célja, hogy segítse a hazai vendéglátóipar fellendítését és a regionális különbségek csökkentését. Egyre több debreceni hotel, panzió fogadja el a kártyát, de fizethetünk vele akár egri vendégházakban, egerszalóki apartmanokban, de még szegedi diákszálláson is. Pécsen vendégházak és fogadók, Siófokon gyönyörű hotelek várják a pihenni vágyó kártyatulajdonosokat.
De persze nem csak szálláshelyekért fizethetünk a béren kívüli juttatásokkal, számos egyéb szolgáltatás is igénybe vehető a pihenőkártya segítségével. Nem csak Budapesten, de például Debrecenben is elfogadják a kártyát éttermek, edzőtermek, wellness-szállások, Zamárdiban csárdába, Egerben pedig várkertétterembe is ellátogathatunk a segítségével. A főváros területén számtalan kávézó, étterem, cukrászda és pékség is elfogadóhellyé vált mostanra.
Érdemes persze arra is odafigyelni, melyik helyen milyen típusú kártyát fogadnak el a szolgáltatók. A legtöbb terminál ugyanis a kihelyezőtől függetlenül képes a legtöbb SZÉP-kártya kezelésére, így például a K&H Bank terminálján keresztül is fizethetünk MKB-s kártyával. Ahhoz azonban, hogy ezt valóban meg is tehessük, a szolgáltatóhelynek érvényben lévő kártyaelfogadói szerződése kell hogy legyen azzal a kibocsátóval, akinél a pihenőkártya egyenlegét kezelik.
A legszerencsésebb helyzetben az OTP ügyfelei vannak, mivel ez a pénzintézet rendelkezik nem csak a legnagyobb számú kártyabirtokossal, de a legkiterjedtebb szolgáltatói körrel is. Az OTP-féle pihenőkártyások a legfrissebb adatok szerint már országszerte több mint 19 ezer szolgáltatónál mintegy 37 ezer különböző felhasználási lehetőség közül válogathatnak.
A jelenleg már a 100 ezret is meghaladó számú SZÉP-ügyféllel rendelkező MKB Bank sem sokkal marad el, velük a mai napig közel 12 ezer elfogadóhely szerződött már le az ország minden részéből, akik több mint 23 ezer felhasználási lehetőséget kínálnak. A K&H Bank esetében, amely csak 2012-ben csatlakozott a kibocsátók köréhez, a vendéglátás alszámláról 8 ezer, a szállás zsebből 5 ezer, míg a szabadidős keretből hétezer helyen fizethetünk – ez összesen több mint tízezer szolgáltatót jelent.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.